Az utolso harom perc Paul Davies

[ Pobierz całość w formacie PDF ]
.Ennek elérése után valószínűleg egészen az örökkévalóságig semmi említésre érdemes esemény nem fog történni.A korabeli termodinamikusok körében ez a folyamatosan a termodinamikai egyensúly irányába történő csúszás a Világegyetem „hőhalála” néven vált ismertté.Azt elismerték, hogy egyes rendszerek külső zavaroknak köszönhetően újjászülethetnek, azonban definíció szerint magára a Világegyetem egészére vonatkoztatva nem létezik a „kívül” fogalma, ezért nem létezhet olyan külső hatás, amely meg tudná akadályozni a mindenen eluralkodó hőhalált.Az a felfedezés, mely szerint a Világegyetem haldoklik, a termodinamika törvényeinek kikerülhetetlen következménye.Ennek megfelelően természettudósok és filozófusok generációira roppant mély benyomást tett.Bertrand Russell például indíttatva érezte magát, hogy a „Miért nem vagyok keresztény?” című könyvében a következő borúlátó képet fesse: „Évezredek munkája, az emberi szellem minden önfeláldozása, ihletettsége és ragyogó fényessége arra ítéltetett, hogy a Naprendszer halálakor elpusztuljon.Az emberiség eredményeinek egész templomát elkerülhetetlenül maguk alá temetik a rombadőlő Világegyetem törmelékei.Mindez, ha nem is kétségbevonhatatlan, de mégis csaknem bizonyos, oly magától értetődően, hogy ezt tagadó filozófia nem remélhet elfogadtatást.Csakis ezen igazságok felépítményén és csakis a makacs kétségbeesés szilárd alapján lehet a lélek lakhelyét biztonságosan felépíteni.”Sok más szerző a termodinamika második főtételéből és annak a Világegyetem halálára vonatkozó következményeiből arra a következtetésre jutott, hogy a Világegyetem cél nélküli és az ember létezése hiábavaló.Erre a kilátástalan helyzetértékelésre a későbbi fejezetekben még visszatérünk és akkor azt is megtárgyaljuk, hogy vajon a tények helyes vagy helytelen értelmezésén alapul-e.A kozmikus hőhalál képének előrevetítése nem csak a Világegyetem jövőjéről beszél azonban, hanem a múltjára vonatkozóan is tartalmaz egy fontos következtetést.Nyilvánvaló, hogy ha a Világegyetem leépülése megállíthatatlanul és véges sebességgel folyik, akkor nem létezhet öröktől fogva.Ennek az oka egyszerű: ha a Világegyetem végtelenül öreg lenne, akkor már el kellett volna pusztulnia.Valami, ami véges sebességgel leépül, nyilvánvalóan nem létezhet öröktől fogva.Más szavakkal: a Világegyetem létezésének véges idővel ezelőtt kellett kezdődnie.[7]Említésre méltó tény, hogy a XIX.század tudósai nem tudták kellőképpen magukévá tenni ezt a mélyértelmű következtetést.Annak az elképzelésnek a felbukkanásához, mely szerint a Világegyetem hirtelen, az ősrobbanásban született, meg kellett várni az 1920-as évek csillagászati megfigyeléseit.Láthatjuk azonban, hogy tisztán termodinamikai alapon már ennél jóval korábban is következtetni lehetett volna a Világegyetem meghatározott pillanatban történő születésére.Minthogy azonban ezt a nyilvánvaló lépést elmulasztották megtenni, a XIX.század csillagászait zavarba ejtette egy különleges kozmológiai paradoxon.Az azt megfogalmazó német csillagászról Olbers-paradoxonnak nevezett állítás tulajdonképpen egyszerű, mégis alapvető kérdést tesz fel: miért sötét az éjszakai égbolt?[8]Első pillanatban a válasz egyszerűnek tűnik.Az éjszakai égbolt azért sötét, mert a csillagok óriási távolságra vannak tőlünk, és ezért halványnak látszanak.Tételezzük azonban fel, hogy a tér végtelen.Ebben az esetben minden bizonnyal a csillagok száma is végtelen.Ha a végtelen számú, bár halvány csillag fénye összegeződik, az összességében nem kevés fényt jelent.A végtelen térben többé-kevésbé egyenletesen eloszló, változatlan csillagok együttes fényessége könnyen kiszámítható.A csillagok látszó fényessége a távolság négyzetével fordított arányban csökken.Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a csillag kétszer akkora távolságból négyszer halványabbnak látszik, háromszoros távolságból kilencszer halványabb, és így tovább.Másrészt viszont minél messzebbre nézünk, annál több csillagot látunk.Egyszerű geometriai okoskodással rájöhetünk, hogy mondjuk tőlünk kétszáz fényév távolságra négyszer annyi csillag található, mint száz fényév távolságra, míg a háromszáz fényév távolságban levő csillagok száma kilencszerese az utóbbinak.A csillagok száma tehát a távolság négyzetével egyenesen arányos, miközben fényességük ugyanezzel fordítva arányos.Ennek következtében a két hatás kiegyenlíti egymást, ami azt eredményezi, hogy az adott távolságban lévő összes csillag együttes fényessége független attól, hogy mekkora ez a távolság.A kétszáz fényév távolságban lévő csillagok együttesen ugyanannyi fényt sugároznak a Földre, mint az összes száz fényév távolságban lévő csillag együttesen.Problémát csak az okoz, amikor az összes lehetséges távolságban lévő csillag fényét akarjuk összegezni [ Pobierz całość w formacie PDF ]

Pokrewne