Az angyalos haz Fabian Janka

[ Pobierz całość w formacie PDF ]
.Fábián JankaAz angyalos házUlpius-ház KönyvkiadóBudapest, 2011„Minden Egész eltörött,minden láng csak részekben lobban,minden szerelem darabokban,minden Egész eltörött:”(Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában)NagyszüleimnekA regény szereplői mind kitalált személyek.Az epizódszerepben felbukkanótörténelmi figurák természetesen léteztek,ám a könyvbeli eseményekugyancsak a képzelet szüleményei.I.RÉSZ2008.1.fejezetAz „Őrangyalok”Zsuzsa fél szemmel az előtte heverő mobiltelefonra pillantott.Igen, az előbb jól látta: a kijelző villogott.A hangot még azelőtt gondosan elnémította, hogy az osztályterembe lépett volna.Máskor ki is szokta kapcsolni óra előtt.Ezt egyébként közös megegyezéssel kötelező szabályként el is fogadták a gimnázium tanárai egy néhány évvel azelőtti értekezleten.Ha a diákoknak tilos a mobilozás óra alatt, akkor nekik is legyen az! Csak így várhatják el, hogy ezek a fejlett igazságérzettel rendelkező kamaszok elfogadják, és be is tartsák a szabályokat.Egy ideje azonban Zsuzsa megszegte ezt az íratlan törvényt.A kollégái erről természetesen mit sem tudtak, ám azt sejtette, hogy a diákok közül néhányan megneszelték a dolgot.A gyerekeknek semmi sem kerülte el a figyelmét.Az égvilágon semmi! Most is, ahogyan Zsuzsa aggódva a még mindig hisztérikusan villódzó telefonjára pillantott, az első padban ülő, egyforma szűk farmerbe és pólóba öltözött, egyformára sminkelt lányok összenéztek, és mintha gúnyosan elmosolyodtak volna.Vagy csak rosszul látta? Hiszen nem vehették észre a telefont! Zsuzsa gondosan elrejtette a vaskos verseskötetek, a napló és a tizenegyedikes tankönyv közé.De ki kereshette? Lehetséges, hogy csak Szabolcs, a férje? Á, ő tudja, hogy ilyenkor órája van, és úgysem veszi fel a mobilt – akár be van kapcsolva, akár nem.Csak nem a lányokkal van valami? Nem, biztosan nem erről van szó.Csakis az „Őrangyalok” lehetnek.Ki más keresné ilyenkor?Zsuzsa, aki eddig karba tett kézzel, egyenes derékkal állt a tanári asztal mögött, most szinte alig észrevehetőn előredőlt egy kicsit.Talán így megláthatja a kijelzőn, ki az, aki ilyen kitartóan hívja.Ám ebben a pillanatban a kijelző villogása megszűnt, az osztály pedig harsány nevetésben tört ki.Zsuzsa hirtelen érezte, hogy elpirul, és bűntudatosan felkapta a fejét.Csak nem rajta mulatnak?Szerencsére nem ez történt.Szegény Gulyás Laci volt a köznevetség tárgya, akit Zsuzsa csak néhány perce szólított fel a Szózatból felelni, és akiről az iménti feszült pillanatokban egészen meg is feledkezett.Most szinte meglepetten nézett az osztály másik végében kínosan toporgó fiúra.Habár szégyenszemre nem figyelt Laci produkciójára, az arcán látta, hogy bizony belesült a versbe.Biztosan valami butaságot mondott, majd elhallgatott, a többiek valószínűleg ezért nevették ki.– Na, szedd össze magad! – mosolygott rá biztatóan.– Hol is tartottál?Laci lehajtotta a fejét, és a kardigánja cipzárját babrálta.Az osztály közben izgatottan sutyorgott.– Elkezdhetem elölről? – mormolta végül a fiú, vöröslő füllel.Zsuzsa felsóhajtott.– Jó, nem bánom.De mindjárt kicsengetnek, úgyhogy igyekezz.Hallgatlak.Kilépett a tanári asztal mögül, és előrement a két padsor között, hogy közelebb kerüljön a memóriájával látványosan küszködő fiúhoz.Hiába, szegény Laci nem volt zseni, és Zsuzsa nem is szívesen „nyúzta” őt itt, az egész osztály előtt.Valami alapján azonban mégiscsak le kell osztályoznia, és ha mindenkinek meg kellett tanulnia a Szózatot, ez alól Gulyás Laci sem lehetett kivétel.Megpróbálta elkapni a fiú tekintetét, hogy azzal is biztassa, ám hiába.Laci makacsul leszegett fejjel, összeszorított szájjal bámult maga elé.– Megtanultad? – kérdezte tőle Zsuzsa halkan.A fiú válasz helyett újra belevágott a versbe.Mereven maga elé bámulva, gépiesen darálta a sorokat.Nyilvánvalóan fogalma sem volt róla, mit mond.Vörösmarty szavainak értelme már nem jutott el kőkemény kobakjába.Zsuzsa szomorú arccal hallgatta, időnként bólogatva, ezzel is bátorítva a gyereket.– „Ez, melyhez minden szent nevet… minden szent nevet”Laci elhallgatott.Az osztály szinte sistergett a súgásoktól:– „Egy ezredév csatolt.” – hallatszott kánonban.– Cssss! – nézett körbe Zsuzsa összeráncolt szemöldökkel.– Hagyjátok már! Csak megzavarjátok.Ő is tudja!Újra Laci felé fordult, és a fejével intett, hogy folytassa.– „…minden szent nevet”– Inkább röhögnek! – szólt közbe egy mély fiúhang, mire a huszonhárom kamasz egyszerre, hangosan kacagni kezdett.Zsuzsa idegesen forgott körbe.– Ki volt az? – kérdezte, holott jól tudta a választ.Ricsi, az osztály mókamestere, aki most egyenesen a szemébe nézve, fülig érő szájjal vigyorgott.Zsuzsa bosszankodott, de igazából nem tudott rá haragudni.Ő sem bírta tovább, magával ragadta az általános jókedv.– Még hogy röhögnek! – mormolta maga elé az általános hangzavarban, miután ő is alaposan kinevette magát.– Meg vagytok ti buggyanva!Valójában megkönnyebbült, hogy ez lett a vége a kínos felelésnek.„Na, erről ennyit” – gondolta.Különben is, mindjárt vége az órának.– Jól van, ülj le – fordult Laci felé, aki egy szem-pillantás alatt engedelmeskedett.– Majd legközelebb elmondod a verset.És ne számíts rá, hogy nem szólítalak fel! Valahogy le kell zárjalak félévkor.Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.Az osztály azonnal felbolydult, és az ajtó felé meginduló áradat kis híján elsodorta a padok között álló tanárnőt.– Zsuzsa néni most már megnézheti a telefonját – csicseregte egy kedves lányhang, amit elfojtott kuncogás követett.Zsuzsa elpirulva fordult a hang irányába, de nem tudta megállapítani, hogy a mindig csapatostul közlekedő, nyurga, folyton vihogó kamaszlányok közül ki tette a csípős megjegyzést.Közelebb lépett hozzájuk, és egyenként az arcukba nézett.Százötvenhét centijével szinte mindegyiküknél legalább egy fejjel alacsonyabb volt, de ezt tízévnyi tanítás alatt már megszokta.Megtanulta azt is: nem szabad engednie, hogy átvitt értelemben is a „fejére nőjenek”.Úgy érezte, ez elég jól sikerült neki.A lányok most is elhallgattak, és kissé megszeppenve néztek vissza rá.– Köszönöm! – mondta nyugodtan.– Tudjátok, fontos hívást várok.Most pedig menjetek ebédelni.Rátok fér egy kis plusz kalória.A lányok már sarkon is fordultak, és vihogva, fecsegve kitódultak a folyosóra, a menza felé.Az egyikük, a koromfeketére festett szemű és hajú, folyton feketében járó Horváth Kata még visszafordult az ajtóból, és megjegyezte:– Zsuzsa néni ma nagyon rendes volt Lacival.– Köszönöm, Kata.Zsuzsa elmosolyodott.Az ehhez hasonló pillanatokban úgy érezte, hogy mégiscsak érdemes volt ezt a néha hálátlan és rengeteg küszködéssel járó pályát választania.Holott annak idején mindenki óvta tőle, hogy tanár legyen.Már Hilda néni is megmondta…Hilda néni!Az „Őrangyalok”!Zsuzsa villámgyorsan a tanári asztalhoz ugrott, és felkapta a könyvek között lapuló mobiltelefonját.Az előbb jól látta: két nem fogadott hívása is volt.Az egyik Rezsőtől, a másik Etelka nénitől.Az „Őrangyalok” két oszlopos tagjától.Zsuzsa némi habozás után Rezső számát hívta vissza.Közben a hóna alá csapta a könyveket, a naplót, és sietős léptekkel elindult a folyosón a tanári felé.– Szevasz! Órám volt [ Pobierz całość w formacie PDF ]

Pokrewne