Az illatos kimono Laura Joh Rowland

[ Pobierz całość w formacie PDF ]
.Két asszony térdepelt Makino fejének két oldalán.Lábánál egy férfi kuporgott.Valamennyien Szano, Hirata és a detektívek felé fordultak.Szano egy pillanatra olyannak látta őket, mint a holttestből táplálkozó keselyűk, amelyeket ragadozó zavar meg.– Ő Makino-szan özvegye – mutatta be Tamura az idősebb nőt.– Bár Szano negyvenöt év körülire becsülte a korát, arca elegáns csontozata elárulta, hogy egykor komoly szépség lehetett.Medalionokkal díszített dús, burgundi színű selyem köntöse karcsú alakjára tapadt.Hosszú haja copfban hullott a vállára.Meghajolt Szano felé.Arca a gyásztól merev és kifejezéstelen volt.– Ő pedig az ágyasa – mutatott Tamura a másik nőre.Az ágyas apró volt és igen fiatal – legfeljebb tizenöt lehet, vélte Szano.A teste mégis érzéki volt.Vidám, téli tájképpel díszített skarlátszínű kimonója nem illett egy halottas ágy mellé, de helyes, kerek arca könnyes volt, a szeme vörös és duzzadt.Sután meghajolt Szano felé, s közben fehér zsebkendőt nyomott az orrához.– Ez itt pedig a tanácsnok vendége – biccentett Tamura az ágy lábánál levő férfi felé.A vendég magas, karcsú alakját térdelő helyzetbe rendezte és meghajolt.A húszas éveiben járt, egyszerű, barna ruhát viselt és meghökkentően jóképű volt.Határozott, csillogó tekintetével végigmérte Szanót.Élénk szellem villogott az ünnepélyes arckifejezés, az erőteljes, tiszta vonások mögött.Olajozott, fekete haját csomóba fésülte borotvált fejbúbján.Szano ismerősnek találta, de nem jött rá, hol látta már ezt az embert.Volt egy érzése, hogy ez az alak nem szamuráj, a hajviselet ellenére sem.– Hagyják el az épületet – utasította mindhármukat Tamura.Az ágyas a vendégre pillantott.A férfi felszegte állát, majd felállt és lelépett az emelvényről.Feltápászkodott az ágyas is, és mindketten kisiettek a szobából.Az özvegy utánuk suhant.Tamura megállt az ajtó mellett, a detektívek pedig a szoba végében várakoztak.Szano és Hirata fölléptek az emelvényre és lenéztek Makinóra.A tanácsnok a hátán feküdt egyenes lábbal, kezét a mellkasán összefonva a takaró alatt.Jade nyaktámasz tartotta a fejét, amelyen fehér hálósipka volt.Sárgás, fonnyadt bőre megfeszült ronda arcán, kihangsúlyozva a koponyacsontot.Sovány nyaka ráncos volt a bézs selyemruha gallérja fölött.Bíbor árnyék színezte lehunyt szemhéját.Nagyjából úgy néz ki, mint amikor élt, gondolta Szano.Kivéve, hogy Makino soha nem hunyta le a szemét mások jelenlétében, mert mindig résen volt, nem fenyegeti-e valami veszély, vagy nem használhatja-e ki előnyére a helyzetet, egyébiránt meg túlságosan is büszke volt ahhoz, hogy a száját kinyitva felejtse.Szanót elfogta a szomorúság és megkönnyebbülés keveréke.Szomorúság az emberi halandóság látványa, és megkönnyebbülés amiatt, hogy ellensége valóban halott.– Ki talált rá? – kérdezte Tamurától.– Én.Bejöttem, hogy szokás szerint felébresszem, és itt találtam.– Tamura karját összefonva, lemondó türelemmel beszélt.Szano figyelmét nem kerülte el, milyen szépen van elsimítva a takaró Makino fölött, feje pontosan a nyaktámasz közepén, tartása, mint aki derűsen pihen.– Pontosan ebben a helyzetben találta, vagy elmozdították a testét?– Így volt, amilyennek látják – felelte Tamura.Szano és Hirata összenéztek.Mindketten arra gondoltak, hogy Makino túlságosan is rendezetten és összeszedetten fekszik ahhoz, hogy ez hihető legyen, még ha természetes halállal halt is meg, és hogy gyakran az a gyilkos, aki megtalálja a holttestet.Most, hogy még több okuk volt arra, hogy kételkedjenek Tamura szavában, Szano szíve hevesebben vert az izgalomtól.Az új nyomozás a balsejtelmek dacára is mindig felébresztette benne ezt az izgalmat.Ahhoz, hogy eldöntsék, miként halt meg Makino, mindenképp meg kellett vizsgálni a holttestet.Ám Szano nem vetkőztethette le Makinót meztelenre, nem kereshetett rajta sebeket, ezzel megszegte volna a Tokugawa-törvényt, amely tiltja az idegen tudományok gyakorlását, beleértve a holttestek vizsgálatát is.Szano elég gyakran megszegte a törvényt, mégsem tehette itt Tamura, egy ellenséges tanú jelenlétében.El kell távolítania Makinót a birtokról.Amellett még ha meg is vizsgálja a holttestet, nem biztos, hogy meg tudja állapítani, mi okozta a halált.Szakértőre volt szüksége.Agya vadul dolgozott, kezdett kialakulni a terve.– Végeztek? – kérdezte Tamura türelmetlenül.– Nem állapítottam meg minden kétséget kizárólag, miként halt meg Makino tanácsos – felelte Szano.– El kell rendelnem, hogy ne jelentsék még be a halálát.Senki nem távozhat innen.– Szano egyik nyomozóját elküldte, hogy biztosítsa a bejáratot, egy másikat, hogy újabb embereket hozzon segítségül.Nem akarta, hogy elterjedjen a hír, és látogatók lepjék el a területet, mielőtt átvizsgálhatná.Tamura szóhoz sem jutott a felháborodástól.Szano pedig hozzátette: – És el kell koboznom Makino-szan holttestét.– Micsoda? – Tamura felháborodása hitetlenkedésbe váltott.Átviharzott a szobán az emelvényig és közelről meredt Szanóra.– Miért?– A temetési szertartást el kell halasztani, amíg be nem fejeztem a kivizsgálást és hivatalosan be nem lehet jelenteni, mi okozta Makino-szan halálát – improvizálta Szano.– Ennélfogva biztonságba kell helyeznem.Tamura arckifejezésén jól látszott, hogy arra gondol, Szano megőrült [ Pobierz całość w formacie PDF ]

Pokrewne